Menü Bezárás

Célunk

Nagyon szomorúnak tartjuk, hogy 30 évvel a rendszerváltozás után még hemzsegnek a magyar falvak és városok a méltatlan személyekről, gyalázatos eseményekről elnevezett közterületektől. Ennek egyetlen oka van: a kommunista diktatúra visszataszító módon háttérbe szorította a valódi magyar hősök és történelmi személyiségek tiszteletét, ehelyett azokat állította példaképül, akik az önkényuralmi rendszer kiépítését szolgálták, nem ritkán nagy fájdalmat okozva a nemzetnek vagy akár az egész emberiségnek.

Országszerte közel ezer út, utca, tér vagy park viseli tömeggyilkosok, hazaárulók, kollaboránsok nevét vagy hirdeti a szocializmus jelszavait. Emellett több tucat közintézmény – s ami különösen fájó, közte iskolák, gimnáziumok – viseli olyan személyiségek nevét, akik a bolsevik önkényuralmi rendszer megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vettek. Szamuely Tiborról, a tanácsköztársaság terrorszervezetének rettegett vezetőjéről, Kun Béláról, az országot megszállva tartó szovjet Vorosilov marsallról vagy éppen a ma már önkényuralmi jelképnek számító vörös csillagról is utcák vannak elnevezve Magyarországon. S ami a leginkább megbotránkoztató: az 56-os hősök ellen fegyverrel harcoló, legagresszívebb kommunisták, munkásőrök is kikerültek közterületeinkre a kádári megtorlás jegyében – holott 2013 óta törvény tiltja a XX. századi önkényuralmi rendszerek közterület- és intézményneveket.

A Magyar Patrióták Közössége nevű, 2014-ben Kárpát-medencei magyar fiatalok által létrehozott egyesület 2016-ban – az 56-os szabadságharc 60. évfordulóján – elhatározta, hogy hatékony jogi módszerrel eltörli az összes kommunista intézmény- és utcanevet.

2013. január 1-jén lépett hatályba az egyes törvényeknek a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmával összefüggő módosításáról szóló 2012. évi CLXVII. törvény. A törvény alapján közintézmény, vagy közterület sem viselheti olyan személy nevét, továbbá cég, civil szervezet, sajtótermék elnevezésében nem szerepelhet olyan személy neve, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében, vagy fenntartásában vezető szerepet töltött be.

A törvény hatására számos utcanevet át is neveztek, azonban nem minden önkormányzat tett eleget kötelezettségének: százával maradtak a vörös diktatúra harcosairól elnevezett közterületek országszerte. Tekintettel arra, hogy ez mulasztásos törvénysértés, egyesületünk tagjai a még hatályban lévő kommunista utcanevet összegyűjtötték, és azokat egyesével – jogi úton – fogjuk eltávolítani. Egyesületünk a leghatékonyabb megoldást választotta: közérdekű bejelentéstétel útján eljárást indítunk a mulasztó a helyi önkormányzatok ellen a felettük törvényességi felügyeletet álló kormányhivataloknál.

A kommunista utcanevek megváltoztatása ráadásul az állampolgároknak sem kerül semmibe: az illetéktörvény értelmében a személyi okmányok kicserélésével járó költségeket ebben az esetben nem a lakosok, hanem az önkormányzatok viselik.

Az a célunk, hogy olyan személyek, szervezetek nevét, akik saját népük és hazájuk ellen dolgoztak, ne viselje Magyarországon közterület vagy közintézmény. Erkölcsi kötelességünk, hogy az ’56-os hősök és a kommunista diktatúra áldozatainak emlékére ezt megtegyük.